Más világ (The Others)

Több helyen is olvastam a filmről, persze mikor már megnéztem. Miért néztem meg? Mert sokan ajánlották, sokan hozzám nézték és ajánlották. Korábban is írtam már, hogy nem szeretem, ha filmet ajánlanak, mert akkor általában nekem nem tetsző filmet nézek meg vagy nem annyira jó, mint ahogy beharangozták. A Becstelen Brigantik volt az egyik, amiben ennek ellenére sem tudtam csalódni. Ez a film, hát őőőő... izé ...

A lényeges vonás volt, hogy első nézésre nem jöttem rá, hogy a család, akiknek az életét követjük már halottak és szellemként élnek a házban, de mindent az élők felfogása szerint. Nem tudják magukról, hogy meghaltak - vagy nem akarják tudni. Ez az egész művön átfutó jellemfejlődés után válik világossá az igazság, igaz a ház új alkalmazottainak a közreműködésére is szükség volt.

A család új alkalmazottak keres a ház körüli munkákhoz. A csodával határos módon máris jelentkezik egy összeszokott csapat, akik azt mondják, hogy a háború előtt itt dolgoztak - ez már figyelemfelkeltő megjegyzés lehetett volna, de elsiklottam felette. Azt nem mondták, hogy mikor csak azt, hogy a háború előtt. Nem sokkal az érkezésük után a ház úrnője Grace Stewart idegesen mutatja a levelet, amit a postás nem vitt a városba, amiben az új szolgák jelentkezését várják. A papot is várják, de már hetek óta nem járt arra. Még gyanúsabb. Az előző szolgák fejvesztve menekültek el. Tűz forró, de még mindig nem jöttem rá. Vicces.

Végig az volt az érzésem, hogy a 3 jövevény szervezkedik a család ellen, róluk sejthető volt, hogy szellemek, de nem állt össze a kép. Az idő folyamán megismertük a gyerekek betegségét és Grace Stewart hóbortjait/szokásait, ahogy a monoton mindennapokat élik. Közben a zenék kombinálása megteremti a horrorisztikus/misztikus/félelmetes hangulatot, ami uralkodik a film egészében. Évezhető, izgulós film volt, amit érdemes volt megnézni, de annyira nem jó, hogy ezt még egyszer megtegyem. Ezért csak a SHIT HAPPENS kategóriába tudom sorolni, de közel áll a kategória lépéshez, de az a kis többlet hiányzik.

A csattanót hagytam, majdnem ki: azért menekültek el a szolgák, mert az anya megfojtotta a két alvó gyermekét és magával is végzett a vadászpuskával.

Megjegyzések