2010. júl. 16.

LSD áldás vagy átok (LSD: Trip to Hell?)

LSD áldás vagy átok (LSD: Trip to Hell?)
A napokban véletlenül akadtam erra a dokumentumfilmre. Az LSD pontos megfogalmazását a wikipédiáról beillesztem, hogy a cikkben ne csak az én véleményem, hanem egy elégséges színvonalat nyújtó leírás is helyet kapjon.
Az LSD vagy lizergsav-dietilamid egy erőteljes hatású, a természetben előforduló anyagokból kémiai úton előállított hallucinogén hatású alkaloid. Az 1960-as években egy átlagos adag LSD hatóanyagtartalma 250-300 mikrogramm volt, nagyjából egy homokszem tömegének egytized része. Manapság ez a hatóanyagtartalom 70-150 mikrogrammra csökkent. Ahhoz, hogy az LSD hasson, minimum 20 mikrogramm hatóanyag szükséges.

LSD áldás vagy átok (LSD: Trip to Hell?)
Egyéb források szerint (Feldmár András: Tudatállapotok szivárványa ill. személyes): a küszöbdózis inkább 60-80 mikrogrammra tehető. A 90-es években "sárkányosnak" nevezett LSD bélyeg egy kereskedelmi egysége, ami egy negyed ábrának felelt meg, 500 mikrogrammot tartalmazott. Ebből egy negyed, 125 mikrogramm, enyhe tripet idéz elő átlag mentális állapotú 20-30 év közötti férfiaknál. 250 mikrogramm már komoly belső küzdelmet igényel, ha az illető utcán vagy nyilvános helyen van, de megfelelő helyen és társaságban még elviselhető. Alkohol kis mennyiségben jellemzően jól oldja a paranoid és skizoid tüneteket, "lehozza" a használót, de nem semlegesíti az alap és stimuláns hatást, valamint fokozza a vakmerőségre való hajlamot, ami 8-12 óráig is tarthat. Ilyenkor jellemzően lehetetlenné válik pl. az alvás. Cannabis fogyasztása drámai módon felerősítheti az LSD "tudatot szétziláló" hatását, valószínűleg ez a baklövés állhat a végzetes kimenetelű esetek nagy részében, másrészt az alkoholos vakmerő állapotban is történhetnek balesetek. Fenti tulajdonságai és nem mindig kellemes hatásai miatt az általános nyugati-civilizációs városi droghasználatból az elmúlt évtizedben szinte teljesen kikopott.

Először Albert Hofmann szintetizálta 1938-ban az anyarozsból (rozson élősködő gombafaj) kivont lizergsavból, és ő írta le hatását is egy véletlen mérgezést követően 1943-ban. Ezután 1966-os betiltásáig pszichoterápiás alkalmazására történtek kísérletek, azonban az USA War On Drugs politikája következtében ezek a kísérletek megszűntek, noha jelentős eredményeket hoztak például az alkoholizmus vagy a heroinfüggőség kezelésében. Napjainkban kezdték csak újra ezeket a kísérleteket. Ennek ellenére napjainkban az egész világon illegális.

Tulajdonságai 

Az LSD érzékeny az oxigénre, az ultraibolya sugárzásra és a klórra. Száraz és sötét helyen évekig eltartható. A tiszta LSD színtelen, szagtalan és kicsit kesernyés. Általában szájon át veszik be; mivel egy adag szabad szemmel szinte láthatatlan, ezért vékony papírra impregnálják, kockacukorra vagy zselatinra kenik.

A legelterjedtebb megfelelői a szlengeben: 
  • bringa
  • karton
  • Acid
  • lecsó
  • papír
  • fecni
  • bélyeg
  • sav
  • trip
  • trinyó
  • lap
  • trio
  • paprika
  • képeslap
  • Biciklis
  • hoffman

Pszichológiai hatások

A hatások élménykategóriákba sorolhatóak Walter Pahnke és Bill Richards kutatásai alapján. Az élmények kialakulása a környezettől, a tapasztalattól és a szellemi fejlettségtől függenek.

Típusai:
  • Pszichotikus reakciók
  • Bad trip
  • Pszichodinamikus élmények
  • Kognitív élmények
  • Esztétikai élmények
  • Vallásos és transzcendens élmények
LSD áldás vagy átok (LSD: Trip to Hell?)A tudományos háttér után jöjjön a saját vélemény. Az amerikai kormány minden olyan kísérletet támogat, amit képes valamilyen módon felhasználni a fegyverkezésben. Az LSD nem bizonyult se hatásosnak, se előrelépésnek semmilyen területen, aminek az volt az oka, hogy a kezdeti kisérletek nem hozák meg a kellő eredményeket. Pedig egyes csoportok bizonyíthatóan az LSD fogyasaztás hatására képesek voltak a tudatalatti és egyéb eddig ismeretlen agyi területek stimulálására és az eddig megoldhatatlan problémákkal küzdő tudósok, ha nem is megoldották, DE közelebb kerültek a megoldáshoz LSD fogyasztása után. Pontosabban egy LSD származék hatására. A kutatások fő célja, amiket napjainkban már újra folytathatnak a legfőbb célkitűzése, hogy a stimuláló hatás megmaradjon, de a halucinációk és egyéb mellékhatások mértéke csökkenjen vagy tűnjön is el teljesen. 

LSD áldás vagy átok (LSD: Trip to Hell?)
Az ember általában, akkor alkot nagyot, ha problémákra keres megoldást. Nem találja meg igaz az eredeti probléma okát és megelőzését, DE közben más területeket tudásából is építkezik és véletlenek folyamán, egyes hibás tesztsorozatok eredményeként meglepő és hasznos felfedezéseket tesznek. Az LSD is ilyen volt, amit amint kiderült káros hatása szinte az egész világon betiltottak, még az orvosi kisérleteket. DE amilyen gyorsan betiltották, úgy lett az emberek egyik legkedveltebb könnyűdrogja

Több gyártó is foglalkozott a terjesztéssel, persze illegálisan. Profi felszereléssel, nagyüzembe készült. Az előállítás menete gyors és prezíz volt, ami nagyon tiszta és értékes anyagot termelt. Kis mennyiség is képes volt előidézne a tőle várt hatást ezért nem kellett sokat gyártani belőle. Az elosztással voltak problémák napi többb 10ezres termeléshez nem volt alkalmas a fecskendős megoldás, amivel egy-két csepp LSD-t csöpögtettek édességre, vagy nedveségelnyelő anyagra. Az áttörést a papír/bélyeg jelentette. Csak be kellett ásztatni a lapokat, egyszerre több oldalt is, majd a perforáció mentén kisebb, terjeszthető adagokra bontani. A nagyüzemű gyártás és terjesztés ezek után nem jelentett gondot. Egy amerikai dealer a börtön elől, Kanadába menekült, ahol az ott töltött idő alatt több százmillió adagot gyártott le segítőivel, mígnem a egyik napon a 90es évek végén skerült elfogni és a termelő üzemet felszámolni. 

LSD áldás vagy átok (LSD: Trip to Hell?)Szerintem pusztán szórakozásból nem érdemes dorgot fogyasztani, akinek ilyen szórakozásra van szüksége, biztos mentálisan sérült, mert mindennapokat drogok, LSD nélkül is ki lehet bírni. Az emberi gyengeség hatalmas üzlet. A függőség köré egész iparágak épültek és épülnek és épülni is fognak, illeglálisan és legálisan is. Elég csak a nagy áruházláncokra vagy gyorséttermekre gondolni, akik ízfokozókkal tartják fenn a keresletet a termékeikre.

Az LSD orvosi alkalmazása viszont kiemeli a szokványos drogok és függőséget okozó ételek, italok közül. Nem bizonyított a sikere, DE időt kell adni a teszteknek és biztosan fel tudjuk használni. Az orvosok és tudósok sok reményt fűznek hozzá, DE még ők is tévedhetnek. Az mindenképpen érdemes leszögezni, hogy képes az emberi agyat stimulálni és utánna egy teljesen új látásmóddal ajándékozza meg a felhasználóját.