Az éhezők viadala (The Hunger Games)


Az elmúlt időszakban több filmet is megnéztem, de csak most jutottam el odáig, hogy van egy kis időm és leírhatom a véleményem az
Éhezők viadaláról. A várakozásaim változatosak voltak, mert sokan meséltek már a filmről és pár spoiler mentes kritikát is volt szerencsém olvasni. A trailerbe szerencsére csak minimálba mutattak fontos részeket, így mondhatni szűzként kezdtem el nézni. A könyvet nem olvastam, így nem volt semmilyen viszonyítási alapon.
 Az elejétől kezdve volt egy olyan érzésem, hogy elég foghíjas a film. Mindenből kaptunk egy kicsit, hogy beleférjenek a 142 percbe és lássunk is valamit. A legjobban az zavart, hogy igazából nem kaptunk valami sok háttérinfót. Esetenként egy-két snitt be-be villant a múltból vagy felületesen elmondták.

A másik, ami fájt, hogy a szponzorok szerepére nagyon sok hangsúly fektettek, erre egyszer jött jól. Elmondták, hogy ki hogyan fog meghalni, erre szinte az összeset lemészárolták, 1 tucatot már az elején. 

Igazából semmit sem tudtunk meg a körzetekről, annyi kiderült, hogy két helyen direkt erre készítik a srácokat. Miért nem csinálja ezt minden körzet?


Sok esetben megmaradt ez a vontatottság, gyorsan túl estek a beavatáson, a bemutatkozáson, a pontozáson, az egész párbajon. Tudom, hogy szűkös az időkeret, de lehetett volna játszani vele. Innen-onnan lecsippenteni, ide-oda adni egy-két percet. Nem akarom kritizálni a filmet, mert alapvetően tényleg azt kaptam amit vártam egy jó filmet. Volt benne erőszak, "szerelem", szeretet, harc, csel ...

Sajnos azt kell mondanom az összes negatív élményem azért van, mert már most várom a folytatást és kíváncsi vagyok hogyan nyal vissza a fagyi. Amúgy a szereposztás hatalmas lett, a karakterek a helyükön voltak. A látvány eszméletlen volt, igazi show-t láthatott, aki megnézte.

Az éhezők viadala (The Hunger Games)

Pár résznél úgy éreztem, hogy a karakterek "elbuzultak" (nem igazán voltak se szerethetők, se utálhatók, átmentek semlegesbe, értékelhetetlenbe). Talán mégis maradt bennem tüske a sok kis apróság miatt. Katniss végig handicappel játszott, annak ellenére, hogy 11-es ponttal a legjobb volt a bemutatkozáson. Az élet igazságtalan, de ezt már a film elején is láthattuk. Ez az érzés végig megmaradt. A remény hal meg utoljára.

Csak ajánlani tudom, nézzétek, osszátok. AWESOME.

ui: Jennifer Lawrence nekem nagyon szimpatikus külsőre, bár színésznőként nem tudom már annyira értékelni, nem volt rossz, de jó se - ez már sok mindent elárul, nem estem hanyatt

Jennifer Lawrence
Jennifer Lawrence

Megjegyzések