Férfibecsület (Men of Honor)

A hétvégén kapcsolgattam a tévét és pont ráakadtam ere a remekműre. Már többször sikerült ilyen filmeket találnom, meglepő módon m1, m2 és a Duna tv-n. Az RTLes és a TV2ős világvéges, ZS kategóriás akármiket sose tudtam megnézni, ezért is jó, hogy ehhez hasonló filmekbe tudok belefutni.

Az alapfelállás: egy mindenre elszánt fekete katona és egy vérbeli déli fekete gyűlölő tiszt - érdekes felállás, mindenképpen érződik benne a küzdelem, harc a két szereplő között nézeteik miatt. Tudni kell, hogy a világháború idején a feketék jogai elég kurták voltak, szinte nem is voltak. A katonaságnál is hasonlóan elnyomott/lenézett volt az ember, ha a bőrszíne nem volt fehér. Leslie W. Sunday katonai búvár volt, de egy bevetés alkalmával ellenszegült a felettesének, hogy megmentse egyik társát a haláltól - tettének következménye lefokozás és a búvárkodástól való eltiltás volt. De egy ekkora tekintéllyel bíró katonát, aki szakmája - a búvárkodás - legjobbja, nem lehetett csak úgy mellőzni - szükség volt a tapasztalatára. Egy kiképzőközpontba nevelte az utódait - minden szempontból keményen, de ezt meg is követelte, ha vki a merülni akart tudnia kellett minden szabály, minden fizikai törvényt, mindent az emberi testről és emellett fizikailag is tökéletesnek kellett lenni, mert ezek hiányában nem maradhatott életben az, aki felvette a 100 kilós búvárruhát.

A Szakács ( Carl Brashear ) kitartása miatt bekerült a kiképzőbázisba. Ő volt az első fekete, aki bekerülhetett, hírhedt volt a tábor fekete ellenességéről. A barakkban az első pillanatokban már meg is történt az első faji megkülönböztetés. Egyedül egy srác vállalta, hogy egy barakkban él a kiképzés alatt vele. A továbbiakban ez semmit sem változott. Tanulmányi lemaradását a könyvtárban  pótolta későbbi feleségének segítségével. Tesztről-tesztre jobb eredményt ért el, mellette fizikai erőnlétét is szinten kellett tartania. Minden feladatot megoldott vízben és szárazföldön. Kitartása határtalan volt, erre tette fel az életét.

Közben két elismerésre méltó tettel kivívta Leslie W. Sunday tiszteletét:
  • tovább bírta levegő nélkül, mint a felettese
  • egy félresikerült gyakorlat során megmentette egy társa életét - aki szintén nem szimpatizált vele bőrszíne miatt

A vizsga előtti napon az ezredes kijelentette, hogy Sunday nem engedheti át a "feketét", mindenképpen meg kell akadályozni, hogy sikeresen levizsgázzon - pedig csak átlagos szinten kell teljesíteni a gyakorlati vizsgát, mert az elméletin nagyon jó eredményt ért el, ez a feladat nem jelenthetett gondot Brashearnek. Sunday eleinte tartotta magát a megbeszéltekhez:  Brashear csomagját úgy dobatta a víz aljára, hogy ne találja meg a feladathoz szükséges eszközöket és ne tudja teljesíteni a feladatot, de Brasheart kemény fából faragták több órán keresztül kereste - és meg is találta - az elszórt elemeket, majd a fagyhalál küszöbén sikerült neki elkészíteni a feladatot. Az ezredes megparancsolta Sundaynek, hogy buktassa meg Brasheat, de ezt a parancsot nem teljesített. Brashear sikeresen levizsgázott, Sundayt megfosztották posztjától és még lejjebb csúszott a ranglétrán. Szép pályafutása lehetett volna, de önfejűsége miatt képtelen volt behódolni azoknak a feletteseinek, akiket nem tisztelt. Alkoholista lett.

Brashear több évet várt a rendes munkára, a türelem és kitartás mindig meghozta az eredményét. Már csak pár fokozat választotta el a parancsnoki címtől, de egy baleset miatt majdnem elvesztette a lábát és betegállományba tették. Ekkor lépett újra színre Sunday és erőt adott neki a folytatáshoz, hasonló sérülésekkel, hogy folytathatták mások is mű végtaggal katonai pályájukat. Nemcsak Brashearért tette, hanem magáért is, hogy bebizonyosodjon, hogy megérte átengedni a "feketét" a vizsgán.

Brashear kitartása töretlen volt, de Sunday kegyetlen irányítása nélkül nem lett volna képes megoldani. Ez a Férfibecsület.  Két férfi mindent elkövet a sikerért és nem hagyják egymást lehúzni a lefolyón.

Igaz történet alapján.

Mit is mondhatnék ezek után? Imádtam, többször láttam már, de szerintem nem utoljára, nem kapcsolnám el a tv-t, ha rátalálnék és ha kedvem lesz hozzá letölteném. A legjobban Sunday jellemfejelődése tetszett, tipikus déli fekete gyűlölő, aki a tisztelet és becsület eszméit mindenek felett állónak tartja. Csak ezeknek köszönheti Brashea, hogy a végén szinte barátok lettek. Brashear kitartása és tiszteletreméltó tettei után kérdés nem fér hozzá, hogy a dráma happy endel végződik.

A szereplők közül a két főszereplő teljesítménye mellett nem tudok mást kiemelni, mindenki jelentéktelen mellékszereplő. A film története mondandóval teli, ami fontos, hogy ne csak a "cukrozott szar" jöjjön át, mint Hollywoodból általában szokott jönni. AWESOME kategória mindenképpen.

Megjegyzések

  1. A film tényleg ebbe a kategóriába tartozik. Nem tudom te voltál-e katona... Én igen, így ez alapján kijavítanék egyetlen dolgot a leírásodban. A végén nem barátokká válnak, inkább egy fajta apa-fia viszony lesz köztük... Nagyjából akkor kezdődik, mikor összetöri a rádiót, megjavítja, és kiegészíti az A.S.N.F. -et! Inkább saját magát látja benne, jobb, kitartóbb,feketébb formában, az ember így van vele ha gyermeke van. Tudom. :) Katona voltam, most apa vagyok.
    Egyébként ha szereted az ilyen életrajzi témájú filmeket:
    A Hurrikán (Denzel Washington)
    A boldogság nyomában (Will Smith)
    Ali (Will Smith)
    ezek elnyomot és felemelkedett feketékről szólnak.

    A legyőzhetetlen (Mark Wahlberg)
    Egy fehér sportolóról.

    Egy áldoku film de nagyon jó:
    Nesze neked Pete Tong (Paul Kaye)
    Egy DJ-ről aki megsüketül, de magának be akarja bizonyítani, hogy még mindig ő a legjobb!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm megjegyzést. Katona nem voltam és még gyerekeim sincsenek. Apa-fia kapcsolat/viszony ebből a megközelítésből teljesen helytálló.

    Az ajánlott filmek közül a Nesze neked Pete Tong (Paul Kaye) című filmet már láttam, nem is egyszer. A Hurrikán (Denzel Washington) című filmből csak részleteket láttam. Ha lesz időm, akkor a listáról megnézek pár filmet és le is írom a vélemeényet.

    Köszönöm mégegyszer a hozzászólást.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése